TIOP 1.1.1/07/1 információs oldalak

GYAKORI KÉRDÉSEK
 
TIOP CSOMAGOK
KÖZBESZERZÉSI INFORMÁCIÓK
KAPCSOLAT
FŐOLDAL
 

 

Gyakori kérdések


Számos kérdést, megkeresést kaptunk a központosított közbeszerzési rendszer és a TIOP pályázat viszonyával kapcsolatosan, amelyekre megkísérlünk egyszerre, egyidejűleg választ adni. Reméljük, hogy az alábbiakban olvasható kérdések megválaszolásával segítséget tudunk nyújtani a pályázatuk összeállítatásban, a szükséges támogatási igények meghatározásában.

Kérjük, hogy amennyiben az alábbiakkal összefüggésben kérdésük merülne fel, úgy forduljanak kollégáinkhoz bizalommal, és mi igyekszünk az Önök kérdéseit mielőbb, de legkésőbb 48 órán belül megválaszolni!

 
 



1.) Jelent-e akadályt a helyi közbeszerzési kiírásoknál a TIOP pályázattal kapcsolatban, hogy egy adott beszállító, illetve termék egy adott csomag kapcsán nem szerepel a központosított közbeszerzésekkel kapcsolatos cégek, illetve a központosított közbeszerzések listáján?


A központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerint a központosított közbeszerzési rendszer (a továbbiakban: KKR) hatálya alá "a minisztériumok, a központi költségvetésben önálló fejezettel rendelkező országos hatáskörű és egyéb szervek, a társadalombiztosítási költségvetési szervek, továbbá más, fejezeti jogosítványokkal felhatalmazott szervek és személyek, valamint az irányításuk alá tartozó költségvetési szervek" tartoznak, továbbá az "Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott szervezetek az egészségügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó" beszerzéseik tekintetében, végül a KKR-hez önként csatlakozó szervezetek. A felsorolásból világosan kitűnik, hogy a Kormány által irányított szervek közé nem tartozó helyi önkormányzatok és helyi önkormányzati költségvetési szervek nem tartoznak a KKR hatálya alá, azaz akkor sem kell a KKR-en keresztül beszerezniük az egyes kiemelt termékeket, ha azokra érvényes a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságnak érvényes keretmegállapodása van.

Amennyiben valamely támogatott/pályázó szervezet a KKR hatálya alá tartozik, úgy e szervezetnek azon termékeket, amelyekre van érvényes keretmegállapodás (konjunktív feltételek), valóban a KKR-ben kell az adott beszerzéseiket megvalósítaniuk azzal, hogy a jogszabály szerint ilyenkor is lehetőség van az ún. saját hatáskörben megvalósított beszerzésre akkor, ha "a keretszerződésben meghatározott és az egyéb (pl. azonos szolgáltatási) feltételek tekintetében is mindenben megfelelő kiemelt terméket a keretszerződés szerinti árnál alacsonyabb áron tud beszerezni" (lásd a Korm. rendelet 7. § (1) bekezdés d) pontját), ehhez azonban a Korm. rendeletben meghatározott eljárási szabályokat maradéktalanul be kell tartani (előzetes és utólagos bejelentés, esetenként az ajánlattételi felhívás megküldése a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságnak).

Ha valamely pályázó a KKR hatálya alá tartozik és a saját hatáskörben megvalósított beszerzés mellett határoz, úgy természetesen a kötelezően alkalmazandó cselekmények lebonyolításában is készséggel állunk rendelkezésre tanácsainkkal, javaslatainkkal.

2.) Hogyan értendő az interaktív táblák szállítójával szemben elvárt mennyiségi referencia?

 
A pályázati dokumentáció mellékletét képező műszaki specifikáció érintette az interaktív táblák szállítójával szemben elvárt alkalmassági feltételeket, előírva "legfeljebb 200 db a beszerzést megelőzően leszállított interaktív tábla, de legalább a 2003. évi CXXIX. Közbeszerzésről szóló tv. alapján a beszerezni kívánt mennyiség (például 15 db beszerezni kívánt interaktív tábla esetén min. 15 db eszköz szállításáról szóló referencia)" meglétét.

Szakértőink szerint az előírás két módon értelmezhető, amelyből magunk - több okból is - az utóbbi értelmezést érezzük érvényesnek. Eszerint az előírás értelmezhető úgy, hogy amennyiben közbeszerzési eljárással szerzik be a táblákat, akkor legalább olyan mennyiségű referencia szállítást kell előírni, amennyit beszereznek - tehát ha például 90 db tantermi csomagot szereznek be, akkor legalább 90 darabos interaktív tábla referenciát kell előírni azzal, hogy 200 darabnál többet nem lehet előírni. Az előírás ("legfeljebb 200 db") azonban értelmezhető akként is, hogy 200 darabos interaktív tábla referenciánál többet általában nem lehet előírni, akkor sem, ha ennél többet szereznek be, illetőleg azt is, hogy 200 darabos interaktív tábla referencia (de nem több) előírható bármikor, ha például 15 darabot szereznek be. Akárhogyan is, megítélésünk szerint a 200 darabos tábla referencia egy olyan minimális piaci mennyiség, amely alatt egy adott műszaki feltételeknek megfelelő tábla minősége nehezen ítélhető meg (ezért is javasoljuk például az adott alkalmassági feltétel meghatározását olyan módon finomítani, hogy például "legalább 200 darab, minimálisan 24 hónapja forgalmazott interaktív tábla szállítására irányuló" referencia kerüljön előírásra). A magasabb darabszámú referencia előírása által az önkormányzat/fenntartó biztosíthatja, hogy csak olyan pályázók nyerhessenek, akik már rendelkeznek megfelelő szakmai tapasztalattal, az ilyen eszközök szakszerű telepítésével, beüzemelésével vagy a továbbiakra gondolva üzemben tartásával kapcsolatban.

3.) Általánosságban hogyan alakulnak az érvényes közbeszerzési értékhatárok és az eljárási határidők a 2010. évben?


Mint ismeretes, 2009. április 1. óta a közbeszerzési rendszerben két eljárási rend létezik, a nemzeti értékhatárt elérő értékű és a közösségi értékhatárt elérő értékű közbeszerzési eljárások rendje. A nemzeti értékhatárt elérő értékű közbeszerzések értékhatára - az informatikai eszközök beszerzését biztosító árubeszerzések vonatkozásában - nettó 8.000.000,- Ft, míg a közösségi értékhatárt elérő értékű közbeszerzések értékhatára - figyelemmel a Közbeszerzések Tanácsa elnökének 2009. december 21-i keltű tájékoztatójára1 - nettó 50.737.770,- Ft (ebből következően a nemzeti értékhatár alatt nem kötelező közbeszerzési eljárás lefolytatása, nettó 8.000.000,- Ft és 50.737.770,- Ft között nemzeti értékhatárt elérő értékű eljárást kell lefolytatni, a nettó 50.737.770,- Ft-ot meghaladó becsült értékű beszerzések vonatkozásában pedig közösségi értékhatárt elérő értékű eljárást kell indítani).
Kiemelésre érdemes, hogy a nemzeti értékhatárt elérő értékű eljárás időigénye - amennyiben a dokumentációt és a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton biztosítják - minimálisan az ajánlattételi felhívás megjelenésétől számítva az eredményhirdetésig 25-30 nap (a szerződés az eredményhirdetéstől számított huszadik naptól - 2010. július 1-től a tizenkettedik naptól - köthető meg), míg a közösségi értékhatárt elérő értékű eljárás időigénye 50-55 nap.

Röviden utalni szeretnénk rá, hogy a pályázóknak lehetőségük van a közbeszerzési eljárást a támogatásra irányuló szerződés megkötését megelőzően lefolytatni akkor, ha ez a beszerzéseik ütemezése szempontjából előnyös - ilyenkor az ajánlattételi felhívásban hivatkozni kell a támogatási igényre, illetőleg arra, hogy a támogatás igény esetleges elutasítása esetén az eljárás alapján nem kerül sor szerződéskötésre és/vagy a már megkötött szerződés felbontásra kerül.
 

 
 

Office Plus Magyarország Kft.

1186 Budapest, Margó Tivadar u. 186. Telefon: 292-0547; Fax: 297-0317